A 2018-as Fitparádé egy mérföldkő volt nem csak a verseny, hanem a magyar testépítés történetében is. A zsinórban 16. alkalommal megrendezett multisport fesztivál állandó promóterei, Buranits Ildikó és Sebestyén Péter olyan szintet léptek meg, ami mindaddig elképzelhetetlen volt a hazai versenyzőknek. Bárki számára elérhető tették, hogy magyar színpadon, magyar közönség előtt szerezhessék meg a mindenki számára hőn áhított IFBB Pro kártyát.
A népszerű rendezvény ezúttal is közel 60 sportágnak és mintegy 2000 sportolónak adott otthont, köztük a testépítés és fitneszben indulóknak, akik a különböző kategóriákban a hétvége mindkét napján megmérettethették magukat. A regisztráció a jól megszokott módon, ezúttal is a pénteki napon ment végbe.
Szombaton zajlott a közkedvelt Louie Koncz Classic, Women’s Fitmodel World, Men’s Fitmodel World és a Fitmom, ahol a versenyzők a komoly pénzdíjak mellett, a szponzorok által felajánlott értékes ajándékokért küzdhettek meg. A verseny sztárvendégeként, a 16 év alatt mindössze 1 Fitparádét kihagyó Timea Majorova ezúttal sem hiányozhatott. A rendezvény, a hosszú évek alatt az egyik legnépszerűbbé nőtte ki magát a magyar versenyzők körében, így nem meglepő, hogy aki a Fitparádé bajnoki címét szeretné elnyerni, annak bizony a legjobb formáját kell hoznia. A Louie Koncz Classic abszolút bajnoka Molnár Péter lett, ezért ismét az ő neve került fel a 110 cm-es egyedi vándorserlegre.
A vasárnapi nap került megrendezésre az első magyarországi IFBB Pro Qualifier. 7 kategóriában küzdhettek meg a versenyzők a profi kártyáért és azért, hogy a testépítés csúcsát jelentő IFBB Pro League versenyein indulhassanak a továbbiakban. A verseny nagyságát és komolyságát mi sem jellemezhette volna jobban, mint a Mr.Olympia korábbi promóterének, Robin Changnek és a számos (amerikai) rangos verseny szervezéséért felelős, Tim Gardner jelenléte. Míg Robin külső szemként figyelte és értékelte a Fitparádén látottakat, Tim a főbírói szerepet is ellátta, ami az indulóknak is egy hatalmas, extra motivációt jelentett. A profi vezetésnek és a szakmabeli backstage csapatnak köszönhetően, minden gördülékenyen, csúszás nélkül ment. Első, amolyan kísérleti évhez képest nem lehetett panasz az indulókra sem. A nézők legnagyobb örömére, szinte minden kategóriában nagy csatákat vívtak a kiválóan felkészült versenyzők.A fárasztó nap végére kiderült, hogy kik lesznek a legújabb IFBB Pro versenyzők. A magyarok legnagyobb örömére 5 honfitársunk karját is a magasba emelték, amikor a kategóriák abszolút bajnokait, vagyis a profi kártyák tulajdonosait jelentették be. Az IFBB Pro státuszt a következő magyar versenyzők nyerték el:
Hupczik Vivien – Fitness
Csonka Eszter – Women’s Physique
Németh Bálint – Men’s Physique
Majlinger Nóra- Bikini
Harangi Adrienn-Figure
Gratulálunk mindannyiuknak és reméljük, hogy a következő években sikeresen fognak szerepelni az IFBB Pro League nemzetközi megmérettetésein is.Az első hazai IFBB Pro Qualifier sikerességét mi sem bizonyíthatta volna jobban, mint Robin Chang azonnali elismerése és áldása a folytatáshoz. Jövőre ismét találkozunk!
Beszámolók
Béla Kökény Classic NPC Regional információk
A Béla Kökény Classic NPC Regional verseny tervezett programja: Letölthető formában itt elérhető: Délelőtti program Délutáni program